HarzBlog

Megígérem, többet senkit nem untatok azzal, hogy merre bicikliztem, de szombaton is, és vasárnap is szinte csak ezzel töltöttem az egész délutánt. Pénteken Gáborral a hegyekben tekertünk egy kicsit, illetve felfelé nagyrészt gyalog toltuk a drótszamarat. Szép volt a kilátás, és szinte mesébe illő, ahogy a hegyoldalon zakatol felfelé az 1142 m magasan fekvő Brocken-re a kis gőzös. Végig gyönyörű, napos idő volt, de az öltözéket mindig változtatni kellett. Ha a „tűző” napon caplattunk hegynek felfelé, akkor még a sima póló is bőven elég volt, de ha az erdőben száguldottunk a lejtőn, bizony elkelt a pulóver, sőt még a sál is. Az előző bejegyzésben biztos láttátok a szép új sálamat. Az EuroShop-ból való, így megérte az árát. (Aki még nem ismeri, ez hasonló, mint nálunk a 100 Ft-os bolt, de itt kivétel nélkül minden egy ajró. Az áruk minősége is egész jó.)

Hegyek-völgyek között, ötszáz méter magasan. Mellettem a szakadék

Délután még elugrottam vásárolni, aztán otthon ökörködtünk még egy kicsit. Nem is nagyon kommentálom, inkább nézzétek meg Tofi blogján ezt a bejegyzést... Gábor mondta, hogy nyílt egy új hely a közelben, oda kellene elnézni. Találkoztunk is a német ismerősökkel, egy kicsit beszélgettünk, de mi nem mentünk be. Nem volt túl szimpi a hely, mert eléggé kívül esik, egy gyártelep csarnokában van a disco, 4 € a belépő, az udvaron két mobilvécé, és minden sarkon épp könnyít magán valaki... A többieknek se nagyon tudjuk ajánlani, mert kerékpár híján elég messze van, belépő és taxi együtt pedig már kész anyagi csőd. Érdekes, hogy szombat este valahogy mindenki otthon maradt. Mi se csináltunk tehát sokmindent.

Vasárnapra gyalogtúrát szerveztek a többiek a Kaiserturm nevű kilátóhoz. Szép, de én láttam már eleget a tájat magasról, és nem nagyon szeretek kilométereket gyalogolni sem. Mivel hasonlóan szép idő volt, mint az elmúlt napokban, mi mást is tettem volna, mint hogy felüljek a bringára és egy újabb körutat tegyek. Újabb 25 km-es út, Wernigerode - Veckenstedt - Ilsenburg - Drübeck - Darlingerode - Wernigerode útvonalon. Ez volt a 4-es számú túra. Gondolom, ez nagyon érdekel mindenkit, és biztos vágja is mindenki, hogy mi merre van... Na mindegy, leírtam, már csak azért is, mert Darlingerode városrésznek szerintem nagyon jópofa neve van! Amúgy több ilyen -gerode végű település van, például Elbingerode és a szintén felettébb érdekes előtagú Benzingerode is.

Mára elég is a sok ökörségből, most komoly arcra váltok, hisz holnap iskola! De szerencsére csak 13.30-tól. Így alhatok sokáig, és reggelizni se kell, mert felkelés után rögtön ebédidőre érkezem!

Csütörtökön összesen három órám volt, ebből kettő angol (Business English és Englisch für Tourismus). Az előbbi azonban hetente kétszer van, talán hétfőn van a párja. Kicsit zavaros az egész, mert mindegyik többször van feltüntetve az órarendben, de van, amelyik egymásra épül, és van, amelyik csak a csoportbontás miatt van többször. Ezeket még mindig nem sikerült pontosan kideríteni.

A harmadik óra a Study Skills volt, ezt egy szabadon választható tárgyhoz írtuk be. Egy nagyon kedves hölgy tartja, aki mindig mosolyog. Ez, éppúgy, mint az összes nyelvóra, kizárólag angol nyelven folyik, szinte egy szót sem szólunk németül. Azért az nekem még mindig vicces, ha angolórán nem értünk valamit, azt németül magyarázzuk meg... A következő órára egyébként saját magunkról kell készíteni egy ötperces prezentációt.

Délután még beugrottunk a városba, aztán elmentem egy kicsit buszozni csak úgy, szórakozásból. Ha már itt a bérletünk, ki kell használni! Egyébként Pesten is gyakran teszek így...

Este még átmentünk egy kicsit Kill You-hoz, a bolgár sráchoz, akinek a hivatalos neve egyszerűen csak Kiril, nemrég láttam az igazolványán. Tíz óra körül elmentünk még a Blue-ba. Én kerékpárral mentem, hogy visszafelé ne kelljen gyalogolni, de sokra nem mentem vele. Megpróbáltam két személyt felültetni a csomagtartóra és úgy vinni őket. Egy darabig el is kacskaringóztunk, aztán hirtelen meg kellett állni. Leesett a lánc... Hát igen, ez már a rendeltetésszerű használaton messze túlment, főleg ezzel a régi biciklivel. Így kénytelen voltam én is tolni hazáig, ahol aztán végül sikerült visszavarázsolni.

Hajnali 2 körül értünk haza, és majdnem délután 2-ig aludtam. Még tettem-vettem egy kicsit, aztán – lévén, hogy szép napos idő volt – 16 óra körül elindultam biciklizni. Kb. 20 km-t tekertem, de nagyon élveztem!

Folyamatosan hódítom a terepet

Nagyon jól kiépített a kerékpárút-hálózat, és minden sarkon van egy tábla, hogy el ne tévedjünk. Erdőn, mezőn, falvakon, országút és autópálya mellett vezetett az utam, ami cseppet sem volt unalmas, mert egy körutat jártam be. A többiek lehet, hogy elmennek Magdeburg-ba, de én valószínűleg maradok, és folytatom az utamat. Akkora élmény, hogy egyszerűen nem tudok betelni vele... Van egy kitűnő térképem, ami kimondottan az itteni hálózatra épül, és remek körutak, túraútvonalak vannak rajta bejelölve. Csak legyen megint ilyen szép, napos idő. Vizi tanár úr, folyamatosan készül a helyszíni bejárás!

Kedden reggel az ágyban nagy dilemmában voltam, hogy mikor keljek ki az ágyból, és melyik órára menjek a suliba. Gondoltam rá, hogy reggel 8-kor megnézek egy matek-előadást (jaj, miért írok én ilyeneket ide... remélem, azért még szóba álltok velem!), de mikor felébredtem, már esélytelen lett volta beérni. Úgyhogy egy kicsit aludtam tovább, mondván, hogy akkor megyek majd a következő angolórára. Sajnos már az is nagyon szűkösre sikeredett volna, így még szundítottam egyet, majd gyors reggeli után még éppen elkaptam a buszt, amivel beestem az eggyel későbbi angolra. Ott meg annyian voltak, hogy még állóhely is alig volt, aztán kiderült, hogy az előzőn (amiről ugye elaludtam), összesen négyen vette részt. Pfff... Érdemes volt bemenni!

Nagy az érdeklődés. Öröm a pedagógusnak?

Na jó, gondoltam, akkor becsücsülök a gépterembe, ahol gyorsan el is telt az idő, majd ebédeltem egyet, és megnéztem, hogy mi a helyzet gazdasági németből (Wirtschaftsdeutsch). Azt az órát törölték, mert kevés volt a résztvevő, helyette középfokú német futott, amire felesleges lett volna beülni. Néztem helyette egy másik angolt, benyitottam, de ott se láttam egy szabad helyet se, így ugyanazzal a lendülettel be is csuktam a terem ajtaját. Újabb lyukasóra, újra a gépterem. Ezen a napon még nem voltam egy nyelvórán se!

A következő németre végre már sikerült bejutnom (Deutsch im Tourismus), de azon meg unatkoztam. De hát miért is járnék én németre, mikor nekem az angolra kell koncentrálni?! Úgyhogy arra nem megyek többet.

Azt hittem, ezzel véget is ér ez az igen hasznos nap, de a többiek még bementek Verkehrsträgermamagement 1-re. Ezek közlekedésről szóló tantárgyak. Az 1-es a hajóról és a repülőről szól, de én a 3-ast választottam (Bus und Bahn, természetesen). Kísérleti jelleggel én is velük tartottam, de valószínűleg nem ezt a tárgyat választom.

Este még elugrottunk a Brauhaus nevű helyre, keddenként ugyanis „csak” három ajró ott néhány koktél. Már korábban tudtam magamról, hogy nem vagyok egy nagy cocktail-fan, eme megállapítás most ismét megerősítést nyert. Sokáig nem maradtam, mert másnap reggel 8-kor kezdődött az első és egyetlen előadás,...

... amiről majdnem elaludtam. Reggel Domi kopogott az ajtón, talán erre ébredtem. Kiszóltam, hogy mindjárt indulok, ekkor kb. fél nyolc lehetett. Ő elment a busszal, én pedig ma először biciklivel mentem a suliba. Csak 5 percet késtem! Az óra a Verkehrsträgermamagement 3 volt. Valószínűleg a többieket nem nagyon nyűgöznék le a busztípusok, a vasút meg aztán pláne, így nem kizárt, hogy csak én járok majd erre. Bár reggel 8-kor van, a vasúti részét egy másik tanár tartja majd, egyszeri alkalommal pénteken és szombaton, tömbösítve. Ezt még ki lehet bírni. Így hamar letudjuk az órákat, már csak egy elővizsgára kellene rábeszélni a tanárt, legalább nekünk, Erasmusosoknak. Herr Schröder hajlana is valamennyire erre, csak az itteni TVSZ nem nagyon szereti ezt. Hát igen, a németek szeretnek betartani minden szabályt... Azért még próbálkozunk.

Óra után bekerekeztem a városba, vettem egy 4 ajrós nadrágot a jogging-hoz, ebben fogok majd futkározni. Otthon még kinyújtóztam egy kicsit. Szép idő volt, kerékpárral mentem visszafelé is. Az ebéd azonban már kicsit elhúzódott, így 9 perc késéssel értem csak a suli elé, ahonnan indult a csoport. De ekkor már senki nem volt ott. Kérdeztem másokat, volt, aki még látta elmenni őket... Az első futásról tehát lemaradtam, így ismét hazabicikliztem. Gondoltam, hogy még tekerek egyet valamerre, mert szép az idő, de eléggé fáradt voltam, így inkább aludtam egy kicsit. Már sötét volt, mire felkeltem.

Este rendet raktam a szobámban, mert már tarthatatlan volt, ahogy kinézett. Most viszont már szép! Négyen elmentek bulizni, de a többség – köztük én is – otthon maradt. Este még Bierpongoztunk, ami olyan, mint a pingpong, de a labdát kézzel kell beledobni a piramisszerűen felállított sörökbe. Találat estén meg kell inni... No comment.

Remélem, a holnapi nap már tartalmasabb lesz, és rendesen részt tudok venni az angolórákon is. A csütörtöki nap ilyen angolos lesz, elvileg két nyelvóra és egy angol nyelvű szeminárium vár rám. Nagyon kell gyűrni, mert sokat felejtettem!

Amikor még otthon megkaptuk az értesítést, hogy egy héttel elcsúsztatják a félév kezdését, és összesen több, mint két hetet töltünk „csak úgy” Wernigerode-ban, azt hittük, hogy sose fog eltelni. Bár tényleg nem volt rövid idő, hamar elszaladt, ma pedig már azt vettem észre, hogy németül vetítenek, németül magyaráznak az előadóban, én meg csak úgy becsöppentem a rengetegbe.

Nagyjából így kezdődött ez a hideg, szürke hétfő. 9-kor a turizmus tanszék koordinátora, Herr Groß köszöntött minket, így kénytelenek voltunk korábban kelni. Amúgy csak 13 óra körül kellett volna ott lennünk, így a lehetőséget gyorsan kihasználva hazaugrottam, és aludtam egy órát. Nem nagyon reggeliztem, mert reggelente nem tudok egyszerre sokat enni. A korai eledelt általában gabonapehely és tej alkotja. Amikor visszamentünk a suliba, épp ebédidő volt, így a reggelivel összekötve meg is ebédeltem. Amit viszont adnak, az általában nem elég, így ettem még egy nagy tányér salátát is. 100 g kerül 52 centbe, és én, laikus módon azt hittem, hogy az egyben a tányér méretével egyezik. Így jól megpakoltam azt, és a pénztárnál néztem csak nagyot, amikor a tányér a mérlegre került. A kártyámat több, mint 2 ajróval terhelték meg. Tanulópénz...

Még az ebédszünetben tájékoztattak minket a németórákról, majd holnap be is nézek az egyikre (Deutsch für Tourismus). Nem árt 1-2 német szakkifejezést is hallani. Ezután majd' 10 perc késéssel megérkeztem a kutatásmódszertan-órára, ami itt Quantitative Marktforschung/SPSS néven fut. A tanár úr elég érthetően beszélt, de így is duplán kell figyelni, hogy mindent megértsek. Fogjuk majd használni az SPSS nevű adatfeldolgozó programot, amit a Kodolányin is oktatnak. A tananyag ismerős volt, a piackutatásról, és a primer/szekunder adatforrásokról volt szó. A tárgyból majd a vizsgaidőszakban kell írásbeli vizsgát tenni.

A következő óra a Tourismusorte und -regionen volt, ahol viszont elég lesz egy prezentácitót tartanunk az országunk kulturális szokásairól. A tanár nagyon rugalmas, halgatóbarátnak tűnik és elég lassan is beszél.

Benéztünk egy angolórára is, ahol szinte csak angol nyelven folyt a társalgás. Persze vicces volt németül tisztázni, ha valami nem volt világos. Itt is az English for International Tourism lesz a könyvünk, de annak egy másik kiadása. Amúgy ebből a tárgyból is a vizsgaidőszakban kellene vizsgát tenni, ezt azonban nem vállaljuk, mert felesleges, és valószínűleg el se ismernék. Az órát azért valószínűleg rendszeresen látogatjuk majd, és megtartjuk a kiselőadást is. Én kedvenc német tartományomról, Hessen-ről fogok beszélni.

A Hotelmanagement 2 azonban sok okból nem felelt meg az elképzeléseinknek, így azt a tanszékkel egyeztetve egy másikra tervezzük cserélni.

Nagyjából ennyiből állt ez a hétfő, reggel még eldöntöm, hogy mikor akarok felkelni, és annak függvényében indulok a suliba. Kedden csak nyelvórák vannak, ezeket próbálgatom majd ki. De most szerintem alszom egyet.

Pénteken felsétáltunk a város 13. században épült, többször átépített, jelenleg barokk stílusú kastélyához.

Schloss Wernigerode

Az épületet önállóan jártuk be, az audio-guide ugyanis mindent a fülünkbe mondott. Nagyon tetszett kívül-belül egyaránt. Itt aztán volt élet: Még a tapétát is egykoron itt élő Otto zu Stolberg gróf és Anna grófnő neveinek kezdőbetűje díszítette!

„A” és „O”. Tessék keresgélni!

Szép volt a kilátás is, elláttunk egészen a Brocken-ig, amelyet majd vasárnap fogunk megmászni. Sikerült beazonosítani a főiskolát és lakóhelyünket is.

Szép a kilátás. Még a gőzmozdony füstje is feltűnik

Délután egy kínai étteremben ebédeltünk, büféasztallal és sok repetával. Szépen sütött a nap, ezért Gáborral elmentünk biciklizni egy kicsit. Már használom az „új” kerékpárt, aminek szép hangja van, éppen még gurul alattam, és fékezni is tudok vele. Megállapodtunk Frank-kal, hogy havi három ajróért használhatom, ennyiért még a hülyének is megéri! :) Felderítettük a kerékpárutakat, van bőven, így lesz anyag az aktív turizmushoz.

Biztonságos kerékpárút az országút mellett. Ezen élvezet tekerni!

Amúgy gyakran járok vásárolni is vele, sőt a pénteki buli után kicsit kacskaringózva, de azzal mentem haza is. Mindössze hárman bicikliztünk (a többiek meg gyalogoltak... hehehe), Brandon, az amerikai meg futott utánunk. Eléggé kellő állapotban volt, bár jól bírta. „Kb. úgy néztünk ki, mint a Fogd a pénzt és fuss végén, mikor a szökött rabok összebilincselve bicajjal szöknek, és csak Woody Allen-nek nem volt bicaja, így ő fut közöttük.” (Lados 2008) Később aztán megszántam, és mondtam, hogy pattanjon fel a csomagtartóra. Lassan beértük a többieket, akik elég jót szórakoztak a mutatványunkon. Brandon aztán leszállt, én meg újabb fuvart ajánlottam, de ekkor már senki nem élt vele. Ő bajuk! :)

Szombaton ismét Wernigerode várt ránk, és egy idegenvezető, akivel körbejártuk a várost. Sok szépet, régit és újat láttunk. Két dolog tetszett igazán: az egyik az ún. Ferde-ház (Schiefes Haus) volt, ami az évszázadok alámosása során süllyedt egyre mélyebbre.

A ház ferdébb, mint a pisa-i torony

A másik tetszetős dolog az 1792-ben épült Legkisebb ház (Kleinstes Haus) volt, amelynek kevesebb, mint 3 méter a szélessége. Azért egy darabig ellaknék egy ilyenben is!

A Legkisebb ház. Olyan, mint ha egyre összébb akarná nyomni a két szomszédos épület

A városnézés után feladatlapokat nyomtak a kezünkbe, és azzal jártuk a várost, azokat töltögettük két órán át. Még embereket is meg kellett szólítani. Bár próbáltam nagyon igyekezni, csapatunk a négyből csak a harmadik lett.

Este elmentünk egy helyi Oktoberfest-re, ahol az árak nem a legbarátibbak voltak. Már majdnem elmentünk, de néhányan meggondoltuk magunkat és inkább visszamentünk. Amikor felcsendült az „Anton aus Tirol”, azt hittem, hogy én vagyok a legboldogabb ember. Ahogy csak a torkomon kifért... Szemerések biztos tudják. :) Megérte visszamenni, mert a buli akkor érte el a tetőpontját. Majdenem mindenki a padokon táncolt, sőt, néhányan az asztalon is. Mi is hasonlóan tettünk, én azonban az árak miatt a sörrel egy kicsit visszafogottabban bántam. Végre egy igazi, hamisítatlan német este!

Vasárnap volt a már említett durva lezárás. Megmásztuk a Brocken-t, hogy elérjük az 1142 m magas hegycsúcsot. Persze nem a nulláról indultunk, de azért így se volt semmi. Már az elején kérdezték, hogy biztosan akarunk-e menni, mert a hírek szerint esős és baromira szeles odafent. Én persze rögtön rávágtam, hogy igen, ugyanis visszafelé a gőzössel jöttünk le, és ezt én mindenképpen ki akartam próbálni. Ráadásul az iskola állta az útiköltséget is. Ekkor azonban még nem tudtam, hogy mire is vállalkozom. Az idő elég barátságosnak indult, de később már egyre erősebben szitált az eső és a ködben alig láttunk az orrunk elé. Nem fáztam, de eléggé megáztunk. Esernyővel is próbálkoztam, de sokra nem mentem vele. Eléggé szét is ment, de nem baj, mert úgyis az EuroShop-ban vettem egy ajróért. Szerencsére itt is van ilyen. :)

Kifogtuk a legjobb kirándulóidőt. Legalább nem volt hőség

A végén a sálat kötöttem a fülemre, és úgy néztem ki, mint egy kofaasszony. Már azt hittem, hogy az élettől is elmegy a kedvem, a fülemet fogva tapostam az utat, amikor megláttuk a célt. Kb. 8 km-t gyalogoltunk! A vasútállomás várójában egy kicsit átmelegedtünk, volt olcsón Schnaps, az is segített, és vettem Souvenir-ként egy vasúti menesztő- és egyben fedezőtárcsát is. Magyarul az a zöld kerek tábla, amivel a forgalmista indítja a vonatot... Csak 1,5 € volt. Visszafelé tehát a gőzössel mentünk le, és bár a kilátás nem volt a legjobb, én élveztem az utazást.

Otthon egy meleg tea után most volt az első alkalom, hogy délután aludtam néhány órát. Este pedig nekiálltam megírni az első hét történéseit. Azt hiszem, egy percet se unatkoztam, és remélem, hogy ti se, kedves olvasók. Legközelebb igyekszem apránként zúdítani soraimat.

Hétfőtől elkezdődtek a hivatalos ügyek: már járunk az iskolába, de még nem órákra, hanem azért, hogy Németország bürokráciájának egy részét megtapasztaljuk, és egymást is jobban megismerjük. A hétköznapok reggel nyelvórákból, délután pedig ügyintézésekből, papírmunkákból álltak.

Hétfő-Kedd

Hétfő volt az első igazi nap, amikor reggel iskolába kellett menni. Miután a rektor úr köszöntött minket, bemutatkozott személyesen Frau Stackfleth, a helyi ERASMUS-koordinátor, aki nagyon kedves, közvetlen és szívesen segít, ha bármilyen problémánk adódik. Ezután németórák következtek, ahol bár kicsit unatkoztam, sokat beszéltek angolul, így mindenképpen hasznos volt. Amerikai sorstársaink a „danke” és a „bitte” kivételével nem sokat tudnak németül, így az órák félig németül, félig angolul zajlottak. Az órákon elég jól megismertük egymást, talán most már tudom mindenkinek a nevét. Van köztünk román, amerikai, finn, francia, lengyel, spanyol, lett és ukrán is. Meg persze mi, magyarok. Szünetekben egyébként sütemény, tea és kávé várt ránk minden nap. Gondolom, ez a rendes órákon már nem így lesz.

Iskolai pillanatok. Sok helyről gyűltünk egy kupacba

A csaknem négyórás foglalkozás után bemutatták nekünk a campus valamennyi részét. Kicsit hasonlót kell elképzelni, mint a KJF székesfehérvári központja, itt azonban az épületek szorosabban vannak egymás mellett, szép parkos környezetben. Itt van a menza és a több épületből álló kollégium is. Mi viszont nem itt, hanem a város másik oldalán lakunk, így naponta kell buszoznunk a suliba.

Ezután elkezdődött a hivatalos része a dolognak. A Sparkasse egyik fiókjában nyitottunk magunknak bankszámlát és befizettük az első néhány havi lakbért. Szerencsére a számla- és a kártyavezetési díj is ingyenes. A MasterCard-ot nem nagyon fogadják el, ettől persze hasznos, hogy van. Az új bankkártyánkkal (EC-Karte) azonban már bárhol vásárolhatunk.

A papírmunka ezzel persze nem ért véget, hisz alá kellett írni a bérleti szerződést és még néhány dokumentumot, amelyek a lakcím bejelentéséhez kellenek. Ezután megkaptuk a diákigazolványunkat, ami érvényes a helyi és a helyközi buszokra egyaránt, így igazából ha a közelben kirándulunk, azt útiköltség nélkül megúszhatjuk. Sőt, ezzel tudunk fénymásolni, nyomtatni, a menzán fizetni és még a mosógép is csak ezzel indul el. Ehhez persze fel kell tölteni pénzzel, és nem szerencsés elhagyni. És a teljesség igénye nélkül megjegyzem, hogy a gépterem ajtaját is csak ezzel tudjuk nyitni.

Este a tekepályán zártuk a napot. Csak később tudtam meg, hogy itt nem ész nélkül kell tarolni az összes bábut, hanem csak bizonyos darabszámot kell dönteni. Azt hiszem, mindkétszer mi lettünk a negyedikek a négy csapatból. A jó hangulat persze azért nem maradt el, mert volt itt evés-ivás (az utóbbi önköltségen) és még a Hamupipőkéből is előadtunk egy részletet. Vicces volt, ahogy az amcsik olvasták a német szöveget. Én a mesélő voltam, bár elég cifrán néztem ki. Készült kép is, de ezt inkább nem mutogatom. :)

A keddi nap már nem volt ennyire tartalmas. A németóra után leadtuk a bérleti szerződést, és kaptam egy kulcsot is a kerékpártárolóhoz. A lakással egyelőre minden rendben van, bár takarítani nem nagyon szeretünk...

Délután még elmentünk a hivatalba, bejelentettük a lakcímet, leadtuk a dokumentumokat. Dicséretreméltó, hogy az itteni HÖK-ösök minden helyre elkísértek, és minden hivatalos ügy elintézésében nagyon segítőkészek voltak. Hallottam, hogy nagyobb egyetemeken, más iskolákban minden a hallgatóra van bízva, és boldogulhat egyedül. Nekünk szerencsére könnyebb dolgunk volt.

Egyébként megvan a 15 ajrós mobilom, a száma fent van az iWiW-en. Ha valaki szeretne hívni, ott megtalálhatja. Persze jobban örülnék a blog-hozzászólásoknak (Kodolányisok, mi van veletek?!), bár miről is beszélek, hisz pont én nem jelentkeztem egy teljes héten át...

Szerda-Csütörtök

Reggel a németórát elég általánosan kezdtük. Később a tanárnőnek el kellett mennie, addig írtunk egy tesztet. Persze mindenki a magáét, hisz ez nem élesben ment, így nem lett volna értelme másról leírni. Később egy másik teremben találkoztunk, ahol a füstölőillaton túl a tanárnő furcsa, színes ruhában, mezítláb lépett a terembe. Őt követte egy fiú is, de ő már valamennyire hétköznapiasabb öltözékben volt. Csak néztünk... Semmi beszéd, merev tekintetek, hümmögés és sziszegés... Meg persze röhögés (a mi részünkről). Meg valami furcsa falatot is adtak a szánkba. Nincs is nagyon kedvem írni erről, ez valami jógaféleség volt, de eléggé untuk már a végén. Ezt egy hosszabb előadás követte a különböző kultúrákról (ismert szokások, távolságtartás, vagy hogy van, ahol illik csámcsogni, mert ezzel azt mutatjuk, hogy ízlik az étel stb.) volt szó, angolul. Közben elkezdték javítani a teszteket. Nem tudom miért, de én értem el a legmagasabb pontszámot. :)

Ezután Frau Stackfleth elmondta nekünk a tanulmányi és a vizsgarendet. Hivatalosan tehát öt tárgyat veszek majd fel, ezenkívül egy kis német-, de főleg angolórákat. A vizsgaidőszak február 20-ig tart, de a Kodolányin már február 9-én elkezdődik a tanítás. Remélem, nem lesz pechem, és időben haza tudok érni. Itt sajnos nem mi döntjük el, hogy mikor akarunk vizsgázni.

Körbevezettek bennünket a könyvtárban és kipróbáltuk a géptermet is. Megmutatták, hogy kell nyomtatni a kártyánkkal és kaptunk egy iskolai e-mail címet is. Ezután Serban-nal (román srác) bementünk a városba megérdeklődni, hogy milyen lehetőségünk lenne internet-előfizetésre. A mostani sajnos veszélyben van, mert rengetegen használják/használnák. Ez Frank-nak jó üzlet, de ezzel a saját minősége is romlik. Sajnos nem túl bíztatókat hallottunk az üzletekben, így az internetkérdés egyelőre elég bizonytalan. A suliban persze ott a gépterem, és WiFi is van.

A könyvtár bejárata. Takarékoskodjunk, villany helyett legyen természes fény!

Csütörtökön a németóra után a sportkurzusokat mutatták be. Ezeket nem kötelező felvenni, ez csak lehetőség, és a legtöbb öt ajróba kerül. A foci nálam egyértelműen kizárt, valószínűleg a kosár is. A röplabda még éppen szóba jöhetne, de sajnos minden labdajáték este 9-10 óra felé van. Nekem ekkor már nincs kedvem játszani. Van vagy harmincféle sportág, pl. lovaglás, de sok közöttük a csajos sport is. Lehet, hogy felveszem majd a futást (jogging), bár ez ütközhet az egyik németórával. Majd még meglátom. Lehet, hogy fel sem veszem, hanem ha néha kedvem van, elmegyek és szaladgálok egy kicsit a csoporttal...

Ezután megpróbáltuk összeállítani az órarendet. Nagyjából el is készült. Ezt majd később részletezem, a lényeg, hogy sikerült megtalálni mindent, amit kinéztem, és elfogadtattam a tanszékkel, és ezek az órák nem is ütköznek egymással. Amúgy kigyűjtöttem még az összes angolórát is, be is ülök mindegyikre, és eldöntöm, hogy melyikre érdemes majd járni.

Egyébként minden nap a menzán ebédeltünk. Egy ebéd (köret, hús, zöldség) desszert és üdítő nélkül 1,5 és 2,6 € között van. Ez még éppen elmegy, bár olyan még nem volt, hogy ne bírjak felállni az asztaltól, mert annyira jóllaktam...

Nagyjából így teltek a hétköznapok. A hétvégén most nem pihenünk, hanem még jobban lefárasztjuk magunkat. Így visszamenőleg írva még annál is jobban, mint ahogy azt korábban gondoltam.

A pénteki buli a Blue-ban nem volt rossz, és a gyalogos hazaút sem volt olyan fárasztó, mint azt először gondoltuk. Az árak is egész emberiek: 1,99 €-ért már kapható egy korsó sör, de 2,50-ért már megéri inkább búzasört kortyolni. Az egyszerűbb rövidek (Schnaps) is 1-2 ajró körül vannak, tehát néha egy ilyen buli nem jelent anyagi csődöt.

Szombat reggel volt az első olyan alkalom, amikor a Nap szó szerint a hasamra sütött, hála a keleti fekvésnek. Így még szívesebben mentünk Halberstadt-ba, ahol míg a többiek shoppingoltak, én végigdöcögtem a város sínpályáit. Meg is érte, hisz sokkal szebb helyeket láttam, mint a belvárosban. A parkoktól kezdve a tavakon át a favázas házakkal kirakott kis utcákban kanyargó villamosokig minden kedvemre valót megtaláltam. Ráadásul mindezt sikerült két órába sűríteni.

Halberstadt nem túl izgalmas belvárosa

Hazafelé még beugrottunk a Kaufland-ba, mert kellett 1-2 csomag Bratwurst és Steak az esti grillpartihoz. Az amerikai srác azonban olyan nagy hozzáértéssel bánt a tűzzel és a sütéssel, mint eddig még senki. A tűz begyújtása még nem okozott nehézséget, de a szén beizzítása és a hús sütése már annál inkább. Eleve, a húst nem sütjük nyílt lángon, és a grillrácsot sem szokás letakarni sütés közben... Hogy aztán felcsapjon a láng, mint állat... Nem beszélve arról, hogy hála a nagy odafigyelésnek a hús egyik fele koromfekete, a másik meg nyers lett. Már majdnem az étvágyam is elment ettől a kínlódástól. A vége felé aztán már aránylag belejött, de én legszívesebben nem engedném grillezni. Barbecue ide vagy oda, ezt nem így kell csinálni!

Estefelé érkezett egy amerikai lány, akivel rögtön el is mentek bulizni a többiek, én azonban már nem vállaltam még egyet a tegnapi után. Bár mikor visszaértek, még fent voltam, jobbnak találtam, ha egy kicsit otthon pihizek. Most már egyre kevesebbet köhécselek, talán jól leszek, mire kezdődik a suli.

Vasárnap reggel szokás szerint az amcsik dallamos beszédére és a gitárszóra ébredtem (ti. állandóan gitároznak és énekelnek), de 13 óráig nem keltem ki az ágyból. Holnap viszont már kénytelen leszek, mert kezdődik az orientációs hét.

Voltak, akik egész nap otthon voltak, de én nem így tettem. Ezen a hétvégén olyan jó meleg volt, hogy napon még rövid ujjúban se fázott az ember. Gondoltam, akkor mégiscsak beszerzek egy akciós, 15 ajrós mobilt, de vasárnap lévén az üzlet zárva volt. Helyette alaposan szemügyre vettem és térdig érő gazban dokumentáltam a Harzquerbahn-t, vagyis a Harz-környéki keskenynyomközű vasutak wernigerodei szakaszát. Ebből készül a kulturális és örökségturizmus tantárgyhoz a házi dolgozatom, ami egyben a gyakorlati jegyet is jelenti majd. A kis gőzösök csak úgy ontják a füstöt magukból!

Szépsége és füstje egyaránt lélegzetelállító...

Hazafelé összefutottam Marie-val (ő az egyik HÖK-ös) immár harmadjára, csak úgy spontán. Hát igen, kicsi ez a wernigerode, épp úgy, mint az egész világ. Meg amúgy is híres vagyok összefutási tehetségemről. :) Marie éppen egy spanyol lányért ment ki a vasútállomásra. Be is mutatkoztunk, érdekes, hogy ez náluk is két puszival (rechts und links) történik. Estefelé még beszéltem Frank-kal, aki a netet is adja nekünk. Kiderült, hogy nem csak azzal, hanem kerékpárokkal is seftel. Átveszi azokat régi használóiktól, és bérbe adja az újaknak. Egy egész félévre 15 €-ért kibérelhetők. Bár nem a legjobb állapotban vannak, az én céljaimnak megfelelnek. De mivel én január-februárban nagy valószínűséggel nem tekerek, tíz ajróért használhatok egyet december végéig. Frank holnapra egy kicsit rendbe szedi nekem, és már mehetek is vele. Muszáj lesz, ugyanis az aktív turizmus tantárgyhoz tennem kell egy helyszíni bejárást, fel kell derítenem a kerékpározási lehetőségeket. Lesz mit, bőven...

Este Eric, az amerikai újra begyújtotta a grillt. Tegnapról maradt még egy csomag Mini-Bratwurst, amit megsütöttem még vacsorára. Ők még mindig az udvaron vannak, lehet, hogy mindjárt ki is megyek beszélgetni. Aztán holnap suli, de még nem élesben. Nagyjából ennyi történt ezen a szép napos hétvégén, holnaptól a hétköznapok sajnos megint szürkék lesznek. De szerencsére csak az ég, ugyanis programokból és feladatokból nem lesz hiány.

Kicsit bizonytalanul néztem e napnak elébe, ugyanis nem derült ki egyértelműen, hogy minigolfozni megyünk-e, vagy pedig a közeli Harzer Baumkuchen-múzeumba, ahol a nálunk (illetve eredetileg a székelyeknél) ismert kürtőskalácshoz hasonló süteményt mutatják be. Megtekinthető a sütési folyamat, melynek érdekessége, hogy a már barnára sült tésztára még egy réteg massza kerül, újra megsütik és így tovább... Ennek köszönhetően a sütemény felvágva egy felszeletelt farönk évgyűrűire emlékeztet, innen a Baumkuchen elnevezés.

Más országokban is létezik hasonló, egész meglepő költemények voltak kiállítva. Nálunk persze a kürtőskalács vitte a pálmát. Megnevezése kicsit pontatlan volt, azt viszont örömmel láttam, hogy egy részletes magyar nyelvű leírás is szerepelt a vitrinben.

Kis hazánkat nem lehet nem ismerni...

A tegnapi bowlingozás után találtunk egy gazdátlan ötajróst, amit egy mai sörözésre tettünk félre. A múzeum mintaboltjában azonban kitaláltuk (nem mi (!), hanem Katja, az egyik tutor), hogy inkább itt kellene eltölteni az itt szerénynek számító bankót. Le is adta a rendelést, ami két sütiből, tíz üres tányérból, néhány kávéból és forró csokiból állt. :) A pincér bár elég furcsán fogadta ötletünket, minden további nélkül teljesítette. Úgy látszik, nem csak mi tudunk ilyet!

A látogatás után értelmetlenül sétáltunk az ipari negyedben, néhányan bementek a városba, mi pedig hazajöttünk, mert nem ártott már valami táplálékot magunkhoz venni. Ebédem egy mikrós chili con carne és rizs volt, hozzá multivitamin-ital, majd egy nutellás zsemle, két ugyanolyan toast, egy bögre tej és egy fürt szőlő társult. Hát nem mondom... érdekes összeállítás volt. De várom már a menzát, ahol 1,5-2 €-ért már normálisan étkezhetünk, plusz munka nélkül!

Útközben egyébként Katja mutatott nekünk egy számvitelhez hasonló 17 oldalas vizsgadolgozatot, amelyet 2 óra alatt kell megoldani. Nem semmi!

Este ismét átmentünk Kill You-hoz, aki töltött káposztát csinált nekünk. Én nem igazán szeretem, de egy még éppen lecsúszott. 23 óra körül elvileg megyünk egy Blue nevű szórakozóhelyre, de visszafelé már gyalogolni kell. Ez nem Budapest... jaj, ti drága kilencszázas buszocskák, de hiányoztok! Kedves barátok, természetesen ti is! ;)

A buliról később számolok be, mert onnan hazajövet szerintem nem lesz kedvem nekiállni fogalmazni! Holnap valószínűleg ismét elmegyünk Halberstadtba. Miért ne tennénk, hisz kapott hetijegyünkkel az egész hálózatban utazhatunk. Most, amíg a lányok shoppingolnak, kicsit talán részletesebben szemügyre vehetem a villamosokat is, hisz sok érdekességet tartogatnak, de ezt inkább nem részletezem.

Mindjárt indulunk a Blue-ba. A lett csajok, akik közül most láttam a harmadikat (ő beszélni kicsit német), már két órával korábban elmentek készülődni.

Amúgy eddig mindössze egy hozzászólást kaptam. Emberek, egy kis interakciót, aktív közreműködést várok! Tschüß!

Ezen a kellemesnek induló reggelen sokáig halasztottam a felkelést. 13 órára volt megbeszélve a találkozó, de ez nem volt annyira hivatalos, így gondoltam, szöszmötölök még egy kicsit. Később aztán a lányok kopogtattak, hogy indulni kellene, de én a kapkodás helyett inkább még otthon maradtam, szépen megreggeliztem, elkészültem és később találkoztunk a városban. Előtte viszont még körbenéztem, és merengtem a német városokra jellemző kis utcák és favázas házak között.

Wernigerode, Marktplatz (Főtér, Piactér)

A város központja természetesen itt is a Marktplatz, ahol a Városháza is található. A 13. században épült kéttornyú remekmű ma Európa legszebb épületei közé tartozik.

Wernigerode, Rathaus (Városháza)

Félórányi séta, keresgélés és telefonálás után (hát igen... kell nekem későn indulni...) megtaláltam a többieket egy áruházban, ahol sokfélét lehet kapni, viszonylag olcsón. Az egyik mobilszolgáltató például 14,95 €-ért kínál kártyás mobiltelefont, amiből ráadásul öt ajrót le is lehet beszélni. A percdíjak se rosszak, de nem is a legjobbak. Amint megemlítettem ezt a csajoknak, ők már is kaptak az alkalmon, és vettek is 1-1 mobilt. A telefon egyébként egy nagyon puritán kis készülék, de az alapokat tudja, és ez a lényeg. Főleg ennyiért. Az akció egyébként szeptember végéig tart, így erősen gondolkodom én is, hogy vegyek-e egyet. Végülis egy komolyabb ebéd ára. Hosszas számolgatás után azonban még mindig nem sikerült döntenem...

A városban összefutottam egyébként Eric-kel és a román sráccal (szobatársak), akiről időközben megtudtam, hogy Serban-nak hívják. Még csak 19 éves, de meglepően jól beszéli mind az angol, mind a német nyelvet. Az amcsik állandóan gitároznak, énekelnek, és az ő példájukat követi Serban is. Vett is egy több, mint száz ajrós gitárt, csak azért, hogy megtanuljon játszani.

Este Katja kíséretében bowlingoztunk a csapattal. Ehhez ugye speckó cipőket kell felhúzni. Amikor kértem egyet 48-as méretben, minden további nélkül tudtak adni, bár azt már egy külön polcról emelték le. Derék, hogy gondolnak azokra, akik nagy lábon élnek, ugyanis még néhány 51-es lábbelit is sikerült megpillantanom. Már régen játszottam, ez meglátszott az eredményeimen is. Időközben a szállásunkra két lett(országi) csaj érkezett, akik jól elcseverésztek egymással. Gondoltam, ezzel véget is ért a nap, de 23 óra körül még átjött Gábor, hogy átmehetnénk a szomszéd házba egy kicsit dumálni, sörözni, mert ott van a bolgár srác is. Bár már elég fáradt voltam, díjaztam az ötletet.

A bolgár aranyosan töri a németet, de viszonylag helyesen beszél. A srácnak egyébként valami „Kiliju vagy mi a neve, de itt mindenki Kill You-zza!:)))” (Tóth 2008) Amikor épp a lakások méretéről volt szó, fogadott két sörben, hogy az övé kisebb. Át is mentek oda, hogy megnézzék, de az volt a legviccesebb, amikor egy mérőléccel tértek vissza, és elkezdték mérni a falakat, szegleteket, és le is jegyezték azokat. A bolgár közben mondta a magáét németül, így duplán röhöghettünk... A fogadást aztán végülis elveszítette.

Két üveg sör után már majdnem kidőltem, ezért jobbnak láttam, ha távozunk. Azonnali lefekvés helyett azonban még megírtam e becses sorokat. Jó éjszakát!

„Aaaah, dieses scheiß' Wetter...” Hallatszik jobbról, balról, terjeng a levegőben. Kedden és szerdán ugyanis szinte egész nap esett az eső, és elég hűvös is volt. Köhögésem talán enyhült már, de időnként tudok még hangos lenni, ha rámjön egy hosszabb lendület...

Mindezek ellenére kedden bementünk Halberstadtba, egy 20 km-re lévő, valamelyest nagyobb városba. Annyira azért nem nagy, kb. Székesfehérvár méretű, de van villamos! Fel is szálltunk hát rá, jó magyarok módjára bliccelve, de az utazást azért kifizettük, mindössze csak a jegyet „felejtettük el” kezelni. Később aztán nem utaztunk többet, megmaradt a vonaljegy, így senkinek semmilyen kárt nem okoztunk. Egy főtérnek nevezhető helyen szálltunk le, és első utunk egy plazába vezetett, ott ugyanis barátságosabb volt az idő. Míg csajok a C&A-tól kezdve a Deichmann-on át az Orsay-ig mindent bejártak, mi valami ennivaló után néztünk. Az én választásom egy „Döner mit extra viel Fleisch”-ra esett. Rövid séta után visszabuszoztunk Wernigerode-ba, és rövid pihi után egy esti pókerparti következett. Én semmit nem értek a kártyákhoz, pókerrel most játszottam először, de azért egyszer sikerült nyernem is! :P Hajnalban aztán gondoltam zuhanyzok egyet, de a síri csendre és az alvókra való tekintettel reggelre halasztottam ezt az igen fontos műveletet.

Szerdán továbbra is rendületlenül esett, de szerencsére nem kellett sokat gyalogolni. Hogy ne unatkozzon a jónép, erre a napra egy cseppkőbarlang-látogatást szerveztek nekünk Rübeland településen.

Akik velünk jöttek: Domi; Gábor; Erika; Eric, az amerikai; Katja, a HÖK-ös; a francia csaj és a román srác; Marie, a másik HÖK-ös és Brandon, a másik amerikai. Nekem csak a medve jutott...

A barlangban sajnos nem fotózhattunk, így ez a csoportkép maradt meg emléknek. Pedig nagyon szép képződményeket láttunk. Épp annyira, mint délután az időjárás, ugyanis végre hosszabb időre kisütött a nap. Ezt kihasználván megnéztem leendő második (harmadik?) otthonunkat, az iskola épületét, és a mellette pöfékelő, menetrend szerint közlekedő gőzvontatású vasutat. Hát igen... ez a hely vasútbarátoknak rengeteg csemegét tartogat! Nem úgy, mint az ott lakóknak, akiknek az állomásról kigyorsító szerelvény két méterre az ablakuk előtt húz el, enyhe légköri zavart okozva. De hátha egyszer őket is megcsapja a mozdony füstje, úgy igazán!

Hochschule Harz: a gazdaságtudományi „kar” épülete, ahol mi is ücsörgünk majd

Este még elugrottunk a csapattal egy Napoleon nevű kocsmába, ahol szerdán „Happy Hours” keretében 3,99 ajróért kaptunk egy literes korsó sört! Azért így sem olcsó, de a többi árral összevetve ez érte meg a legjobban. Egy korsóval ki is húztam azt a pár órát, amíg ott voltunk. Este még leültem a géphez, és egészen mostanáig ezen sorokat fogalmaztam.

Az első hétvégét németországi rokonaimnál töltöttem, így nem igazán vettem ki a részemet az iskolai életből. A többiek megnézték a várost, számlát nyitottak a helyi SparKasse-ban, bérleti szerződést írtak alá és lakcímet jelentettek be. Mindezekre nálam is sor kerül majd, de csak a jövő héten.

Ez a hét nálunk még teljesen iskolamentes, hála a Hochschule Harz variálásának. Későn szóltak, hogy az egész félévet egy héttel előbbre csúsztatják. A repülőjegy már le volt foglalva, módosítani pedig nem érte volna meg.

A rokonságnál „közbejött” egy szülinapi parti, amire annyira invitáltak, hogy kénytelen voltam menni. Mentem is volna szívesen, csak ne szombaton, az érkezét követő első napon lett volna... De végülis nem bántam meg.

Onnan visza, Wernigerode felé majdnem 6 órát vonatoztam, ami elég érdekesen, inkább kalandosan, de majdnem, hogy katasztrofálisan telt. Az InterCity-n egy érdekes emberrel beszélgettem, aki egyenesen Dél-Afrikából érkezett, de német állampolgár volt. Megkért, hogy adjam kölcsön a mobilomat, egy percben felhívja az ismerősét, hogy jöjjön érte az állomásra, ahol leszáll. Természetesen fizet is érte. Eleinte kicsit húztam a számat, mert magyar hálózatból mégsem olcsó. De aztán több, mint három ajrót kaptam cserébe, így végülis jó kis üzlet volt. Meg hát mégis segítettem valakinek, ez jó érzés.

Még beszélgettünk egy kicsit, és kaptam ajándékba egy bontatlan ásványvizet is. Akkor viszont nagyon meglepődtem, amikor 10 ajrót csúsztatott a kezembe! Mondta, hogy tegyem csak el, vegyek belőle édességet... Annyira szívesen adta, hogy végül elfogadtam.

Utam Hannoveren keresztül vezetett. Kedvenc 3-as, 62-es, 50-es és más villamosvonalainkon már hosszú évek óta az onnan vásárolt döcögények futkosnak. Ismerős? Hannoveri villamos... Biztosan, hisz nagy port kavart. Gondoltam, megnézem őket eredetiben is.

Hannover: az itteni villamosok nem olyan egyhangúak, mint a mi hármasaink

Miután átszálltam egy másik vonatra, és jött a kalauz, hirtelen megfagyott bennem a vér... Bár az online-jegyem megvolt, kellett hozzá a MasterCard is, amivel ellenőrzik a jegy érvénysségét. Ezt viszont nem találtam! A hölgy szerencsére nem kérte, de akkor is: hol van a kártya? Talán az InterCity-n hagytam el, amikor visszaadta a kalauz? Háromszor is megénztem mindent, de hiába. De erről se írok regényt, a lényeg, hogy majdnem letiltottuk a kártyát, amikor megtaláltam. Másodperceken múlt. A letiltás egyébként 10 ezer forint lett volna.

Mindezek után végre fellélegeztem. Lassan befutottunk Wernigerode állomásra, néhány perces késéssel. Pont annyival, hogy még láttam elmenni a buszt, ami hazavisz. De szerencsére egy jó tíz perc múlva jött egy másik.

Este egy bolgár srác valami fasírtfélét készített nekünk, paradicsomos-hagymás szósszal, meg egy kis salátával. Nem volt egy nagy vaszisztdasz, de a jó szándék a lényeg. A szobámban még neteztem egy kicsit, aztán másodjára, már egy nagy és kispárnával a fejem alatt hunytam szemet.

Amúgy sokat köhécselek, néha a torkom is fáj, így C-vitamin, tea és Hustensaft jöhet minden mennyiségben...

2008. szeptember 29-én tehát eljött a nagy nap. Ferihegy, búcsúzás stb., ezt nem részletezem, ezek a szokásos mozzanatok...

Összesen négyen vágtunk neki a világkörülinek nem nevezhető útnak. Köztük volt budapesti csoporttársam, Dominika (a továbbiakban Domi), ezenkívül velünk tartott még egy székesfehérvári hallgató, akit Erikának hívnak, illetve Gábor, egy szintén fehérvári srác, aki már az előző félévet is Wernigerode-ban töltöte. Végül, de nem utolsó sorban szerény személyem zárta a sort, és nevetett gúnyosan, amikor nekivágtunk a több, mint négyórás, három átszállásos vonatútnak a repülés után.

A repülés igazából simán ment, legalábbis először így gondoltuk. Aztán sajnos csalódnunk kellett, ugyanis csak egy jó félórás késéssel sikerült felszállnunk, az út végefelé pedig olyat éreztünk, amit eddig még nem: a füldugulásnak ez már egy olyan fokozata volt, amikor már az ember feje is majd' szétrobbant... Nesze neked, repülés... inkább egész éjszaka döcögök az autópályán, esetleg a síneken! Sokkal egyszerűbb.

Ráadásul lekéstük a Schönefeldről induló vonatunkat is. De nem baj, legalább újra utazhattam a berlini alsóvezetékes S-Bahn-nal! ;) Méghozzá egy régebbi típussal. Elhaladtunk az Alexanderplatz-on, és még néhány helyen, így valamennyire a várost is megcsodálhattuk.

Egy újabb átszállás: immár Berlin főpályaudvarán

A főpályaudvaron aztán majd' egy órás várakozás, egy SMS az kollégáknak, hogy később érkezünk, aztán befutott az emeletes vonatunk, amelyet két óra múlva egy másikra cseréltünk. Azzal még egy szűk órának, majd az utolsóval 15 percnek néztünk elébe. Közben persze fotózgattam, de még csak óvatosan, hogy a többiek ne legyenek azonnal a plafonon, hisz az egy kicsit magas lett volna. De végül szerencsésen megérkeztünk, üzenetünket megkapták, és értünk is jöttek az állomásra. Illetve csak egyvalaki jött, egy Katja nevű, a magyar HÖK-höz hasonló illetékességű csaj. Ő rögtön a kezünkbe nyomott egy hetijegyet, amivel a város buszait használhatjuk. Megkaptuk szobánk kulcsait is, és megtudtuk, hogy kikkel kell fél évig egy háztatásban élnünk. Hozzám egy amerikai, egy román és egy német srác jutott.

Ezután elfoglaltuk szállásunkat, felavattuk vadonatúj ágyneműinket, aztán szépen behelyeztük magunkat a szoba talán egyik legfontosabb tartozékába, amit ágynak hívnak.

Leendő kis rezidenciám

A lakások egyébként egy közös helyiségből (konyha, társalgó), egy WC-s fürdőszobából és egy plusz mosdóból állnak. Egy lakásban 4 különálló szoba van, mindenkinek saját kulccsal a szobájához, amely a bejárati és a lépcsőházajtót is nyitja.

A közös tér. Zajlik az élet...

Korábban azt gondoltam, hogy a szobaárban az internet is bennefoglaltatik, de utólag beláttam: tévedtem. Az egyik közelben lakó srác azonban „szerény” hozzájárulás fejében megosztja velünk WiFi-jét. Szolgáltatását havi 7 euróért kínálja.

Lefekvés előtt azért még skype-on gyorsan felhvtam a legközelebb állókat, hogy megérkeztünk, minden rendben, és hasonlók. Még egy gyors fürdés, és a többire nem emlékszem...

Aki tudja, hogy miről van szó, megkímélheti magát egy felesleges olvasástól, és energiáit a következő fejezetekre tartogathatja!

Aki azonban még nem tud róla, annak nagyvonalakban elmondom, hogy egy félévet kint töltök Németországban, a Kodolányi János Főiskola partnerintézményében, a Hochschule Harz nevű főiskolán. Röviden ennyi. :)

Első hallásra ez talán furcsának tűnhet, már csak azért is, mert szinte még magam sem fogtam fel, mi is történik velem, velünk, körülöttünk...

Lassan azonban be kell látnom, hogy egy más világban, családtól, barátnőtől, barátoktól távol élek, és nagy feladatok várnak ránk. Sok minden fog történni, és úgy gondolom, nem árt ezeket megosztani azokkal, akiket érdekel. Hisz azt senki nem gondolja komolyan, hogy egyenként írok majd minden személynek!

Éppen ezért elkezdtem ezen blog megírását. A formával nem sokat törődve most inkább a tartalomra koncentrálok, és gépelek, amennyi csak kifér belőlem. Akkor nem is húzom tovább az időt, csapjunk a lovacskák közé!

Először is néhány általános infó: a tanítást itt egy orientációs hét előzi meg, ami olyan, mint nálunk a regisztrációs hét. Ez elvileg szeptember 22-én indult volna, de ezt egy héttel eltolták, így ennek az első napja szeptember 29-én lesz. A tényleges tanítás október 6-án kezdődik, úgyhogy addig van időnk pihengetni. A vizsgaidőszak itt akkor kezdődik, amikor az nálunk már rég véget ért, így a fennmaradó vizsgákat beadandó dolgozatokkal próbálom teljesíteni. Azt, hogy mikor jövök vissza, még nem tudom előre, de nagyjából februárral számolok. Remélem, hogy a tavaszi félévet otthon már időben el tudom kezdeni.

Akkor most tessék felkészülni, nézzük, miket is művelünk mi egy teljes szemeszter alatt! :)