HarzBlog

2008. szeptember 29-én tehát eljött a nagy nap. Ferihegy, búcsúzás stb., ezt nem részletezem, ezek a szokásos mozzanatok...

Összesen négyen vágtunk neki a világkörülinek nem nevezhető útnak. Köztük volt budapesti csoporttársam, Dominika (a továbbiakban Domi), ezenkívül velünk tartott még egy székesfehérvári hallgató, akit Erikának hívnak, illetve Gábor, egy szintén fehérvári srác, aki már az előző félévet is Wernigerode-ban töltöte. Végül, de nem utolsó sorban szerény személyem zárta a sort, és nevetett gúnyosan, amikor nekivágtunk a több, mint négyórás, három átszállásos vonatútnak a repülés után.

A repülés igazából simán ment, legalábbis először így gondoltuk. Aztán sajnos csalódnunk kellett, ugyanis csak egy jó félórás késéssel sikerült felszállnunk, az út végefelé pedig olyat éreztünk, amit eddig még nem: a füldugulásnak ez már egy olyan fokozata volt, amikor már az ember feje is majd' szétrobbant... Nesze neked, repülés... inkább egész éjszaka döcögök az autópályán, esetleg a síneken! Sokkal egyszerűbb.

Ráadásul lekéstük a Schönefeldről induló vonatunkat is. De nem baj, legalább újra utazhattam a berlini alsóvezetékes S-Bahn-nal! ;) Méghozzá egy régebbi típussal. Elhaladtunk az Alexanderplatz-on, és még néhány helyen, így valamennyire a várost is megcsodálhattuk.

Egy újabb átszállás: immár Berlin főpályaudvarán

A főpályaudvaron aztán majd' egy órás várakozás, egy SMS az kollégáknak, hogy később érkezünk, aztán befutott az emeletes vonatunk, amelyet két óra múlva egy másikra cseréltünk. Azzal még egy szűk órának, majd az utolsóval 15 percnek néztünk elébe. Közben persze fotózgattam, de még csak óvatosan, hogy a többiek ne legyenek azonnal a plafonon, hisz az egy kicsit magas lett volna. De végül szerencsésen megérkeztünk, üzenetünket megkapták, és értünk is jöttek az állomásra. Illetve csak egyvalaki jött, egy Katja nevű, a magyar HÖK-höz hasonló illetékességű csaj. Ő rögtön a kezünkbe nyomott egy hetijegyet, amivel a város buszait használhatjuk. Megkaptuk szobánk kulcsait is, és megtudtuk, hogy kikkel kell fél évig egy háztatásban élnünk. Hozzám egy amerikai, egy román és egy német srác jutott.

Ezután elfoglaltuk szállásunkat, felavattuk vadonatúj ágyneműinket, aztán szépen behelyeztük magunkat a szoba talán egyik legfontosabb tartozékába, amit ágynak hívnak.

Leendő kis rezidenciám

A lakások egyébként egy közös helyiségből (konyha, társalgó), egy WC-s fürdőszobából és egy plusz mosdóból állnak. Egy lakásban 4 különálló szoba van, mindenkinek saját kulccsal a szobájához, amely a bejárati és a lépcsőházajtót is nyitja.

A közös tér. Zajlik az élet...

Korábban azt gondoltam, hogy a szobaárban az internet is bennefoglaltatik, de utólag beláttam: tévedtem. Az egyik közelben lakó srác azonban „szerény” hozzájárulás fejében megosztja velünk WiFi-jét. Szolgáltatását havi 7 euróért kínálja.

Lefekvés előtt azért még skype-on gyorsan felhvtam a legközelebb állókat, hogy megérkeztünk, minden rendben, és hasonlók. Még egy gyors fürdés, és a többire nem emlékszem...