HarzBlog

A keddi és a szerdai napok nem tartogattak sok említésre méltót. Egyik nap bevittem a suliba a laptopot, ugyanis a hallgatók ingyen és korlátlanul használhatják az ottani Wifi-hálózatot. Ha hivatalos ügyben akarok telefonálni, ezt leginkább csak így tudom megoldani, hisz otthon a skype a nem túl jó internetkapcsolat miatt olykor használhatatlan. Fejhallgatóm azonban nincs, így – hogy a folyosó többi netezőinek nehogy elvonja a figyelmét a mutatványom – elvonultam egy hátsó lépcsőházba, és az ölemben lévő géppel telefonáltam. Kérdés, hogy a lépcsőházi akusztika mennyire hallatszik a vonal túloldalán... De mindegy, végül is sikerült, és ez a lényeg.

Már régóta tervezem, hogy beutazom a HSB (Harzer Schmalspurbahnen), magyarul röviden Harz-hegységi Kisvasutak 140 km-es hálózatát, de még nem szántam rá magam, hogy megszervezzem. November 3-ától áttérnek a téli menetrendre, így az egyik szakaszon nehézségeim akadtak volna, ha akkor utazom. Így az egyik út csütörtökre esett, mivel az október 31-ei ünnepnap miatt ez volt az utolsó munkanap. Nekem pedig munkanap kellett utaznom. Már este esett az eső, és az időjárás-jelentés is egész napos esőt mondott, így még a reggeli kelés után is sokat gondolkodtam, hogy útra keljek-e. Végül elindultam a hideg, és erős havaseső ellenére, de a buszon ülve, ahogy haladtunk, egyre inkább fehéredett a táj. Mindez október végén!

Hirtelen fordulat. Erre senki nem készült

Hát igen. Az esőzés egyre erőteljesebb havazásba csapott át. Előttünk egy kamion kacsázott az úton, ezzel jelentően feltartva bennünket. Később egy kerékpáros tolta járgányát az út mellett, a szakadó hóban. Én persze csak örültem, hogy legalább szép kilátás fog rám várni. De sajnos az öltözéket, főleg a cipőt rosszul választottam ki.

Vajon ők mennyire élvezik a változékony időjárást?

A havas táj látványa persze nem maradt el, de gondolom, ilyenben februárig biztos lesz még részünk. Háromórás vonatozás után a gőzössel befutottam Quedlinburg-ba, ahol ha egyáltalán volt is valami hó, már semmi nem maradt belőle. Itt hideg, esős idő várt rám, így várost nézni nem sok kedvem volt. Egy kicsit azért mégis sétáltam, majd haza már busszal mentem. Épp nézegettem a menetrendet, amikor odajött hozzám egy néni, hogy van egy napijegye, ami neki már nem kell, és szívesen odaadja nekem. Természetesen ajándékba. Még tavaly egyébként ugyanez megtörtént velem Mannheim-ban is. Milyen kedvesek! Ezek után már kicsit szégyellem leírni, hogy egyszer fordítva történt a dolog, nekem volt felesleges jegyem, de én már nem ingyen kínáltam, hanem a valódi áránál olcsóbban...

Quedlinburg szerencsére nincs messze (busszal csak egy óra), úgyhogy ide még mindenképpen visszanézünk. Képet is majd akkor mutatok, akkor talán majd szebbek is készülnek. Egyébként legközelebb egy 18 ajrós háromnapos jeggyel folytatom a bejárást, valószínűleg egy teljes hétvégén át.

Este otthon egy meleg zuhany után a kerékpáros turizmusból készülő házi dolgozattal foglalkoztam, majd átnéztem a szomszédba, ahol Brandon 20. szülinapja alkalmából elég nagy banzáj volt. Kill You például annyira berúgott, hogy a földről kellett összeszedni, és átvinni a másik házba, ahol lakik. Szerencsére azonban nem szedték szét Erikáék lakását, már ez is valami. Egy kisebb palacsintázás után még egy darabig elszöszmötöltem a gépnél, 2 körül meg Eric-ék jöttek haza az egyik buliból. Aztán nem sokkal később elcsendesedett mindenki. Péntek délután pedig egy gyors rendrakás után nekiültem írásba foglalni mindezeket.