Az első hétvégét németországi rokonaimnál töltöttem, így nem igazán vettem ki a részemet az iskolai életből. A többiek megnézték a várost, számlát nyitottak a helyi SparKasse-ban, bérleti szerződést írtak alá és lakcímet jelentettek be. Mindezekre nálam is sor kerül majd, de csak a jövő héten.
Ez a hét nálunk még teljesen iskolamentes, hála a Hochschule Harz variálásának. Későn szóltak, hogy az egész félévet egy héttel előbbre csúsztatják. A repülőjegy már le volt foglalva, módosítani pedig nem érte volna meg.
A rokonságnál „közbejött” egy szülinapi parti, amire annyira invitáltak, hogy kénytelen voltam menni. Mentem is volna szívesen, csak ne szombaton, az érkezét követő első napon lett volna... De végülis nem bántam meg.
Onnan visza, Wernigerode felé majdnem 6 órát vonatoztam, ami elég érdekesen, inkább kalandosan, de majdnem, hogy katasztrofálisan telt. Az InterCity-n egy érdekes emberrel beszélgettem, aki egyenesen Dél-Afrikából érkezett, de német állampolgár volt. Megkért, hogy adjam kölcsön a mobilomat, egy percben felhívja az ismerősét, hogy jöjjön érte az állomásra, ahol leszáll. Természetesen fizet is érte. Eleinte kicsit húztam a számat, mert magyar hálózatból mégsem olcsó. De aztán több, mint három ajrót kaptam cserébe, így végülis jó kis üzlet volt. Meg hát mégis segítettem valakinek, ez jó érzés.
Még beszélgettünk egy kicsit, és kaptam ajándékba egy bontatlan ásványvizet is. Akkor viszont nagyon meglepődtem, amikor 10 ajrót csúsztatott a kezembe! Mondta, hogy tegyem csak el, vegyek belőle édességet... Annyira szívesen adta, hogy végül elfogadtam.
Utam Hannoveren keresztül vezetett. Kedvenc 3-as, 62-es, 50-es és más villamosvonalainkon már hosszú évek óta az onnan vásárolt döcögények futkosnak. Ismerős? Hannoveri villamos... Biztosan, hisz nagy port kavart. Gondoltam, megnézem őket eredetiben is.
Hannover: az itteni villamosok nem olyan egyhangúak, mint a mi hármasaink
Miután átszálltam egy másik vonatra, és jött a kalauz, hirtelen megfagyott bennem a vér... Bár az online-jegyem megvolt, kellett hozzá a MasterCard is, amivel ellenőrzik a jegy érvénysségét. Ezt viszont nem találtam! A hölgy szerencsére nem kérte, de akkor is: hol van a kártya? Talán az InterCity-n hagytam el, amikor visszaadta a kalauz? Háromszor is megénztem mindent, de hiába. De erről se írok regényt, a lényeg, hogy majdnem letiltottuk a kártyát, amikor megtaláltam. Másodperceken múlt. A letiltás egyébként 10 ezer forint lett volna.
Mindezek után végre fellélegeztem. Lassan befutottunk Wernigerode állomásra, néhány perces késéssel. Pont annyival, hogy még láttam elmenni a buszt, ami hazavisz. De szerencsére egy jó tíz perc múlva jött egy másik.
Este egy bolgár srác valami fasírtfélét készített nekünk, paradicsomos-hagymás szósszal, meg egy kis salátával. Nem volt egy nagy vaszisztdasz, de a jó szándék a lényeg. A szobámban még neteztem egy kicsit, aztán másodjára, már egy nagy és kispárnával a fejem alatt hunytam szemet.
Amúgy sokat köhécselek, néha a torkom is fáj, így C-vitamin, tea és Hustensaft jöhet minden mennyiségben...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.