Mielőtt bárki frászt kapna, megnyugtatok mindenkit, hogy nem engem gázoltak el. Szerencsére én sem ütöttem el senkit, de az eset, amit láttam, megdöbbentő. Tulajdonképpen a csőtörés is enyhe túlzás, mindezeket azért írtam, hogy valami figyelemfelkeltő címe legyen ennek a bejegyzésnek. Akkor vegyük is sorra, mi történt az elmúlt napokban!

Ezen a hétfőn már rendes időpontban, 11.30-ra érkeztem Mafo-ra, ahol most tehát dupla-előadás volt. A jövő héttől szintén duplaórák keretében már csoportbontásban leszünk és elkezdjük tanulni az SPSS nevű programot. Állítólag nem túl nehéz, hasonló az Excel-hez. Az első blokk november végére már be is fejezi az óráit, a második pedig akkor kezdi el. Addig az egyiknek/másiknak szünet van. (Nekem maradnak a hétfői duplaórák az első blokkban.) Ugyanakkor a másik blokk már januárban végez, így jogosan merült fel egy elővizsga lehetősége. Kíváncsi leszek, sikerül-e ezt megoldani.

A Tourismusorte óránk a tanár betegsége miatt elmaradt. Ezenkívül még három alkalom kiesik, így lesz néhány hétfői lyukasóra. A mi kiselőadásunk november 24-én lesz. Ezután jött az angol, majd a Hotelmanagement, utóbbi csak konzultációs jelleggel, úgyhogy előbb hazamehettünk. Ez a hétfői nap nem volt túl megterhelő, leszámítva az estét, otthon.

Éppen mosogattam, amikor látom, hogy a szekrényből ömlik a víz a padlóra. Pfff... Gyorsan csapot elzár, szekrényt kinyit, és mit lát: a lefolyó csöve kettécsúszott, így a víz szépen, szabadon a mosogatószekrénybe, majd a padlóra áramlik. Szerencsére a cső nem tört el, vissza tudtuk állítani. Annyi előnye volt a dolognak, hogy alkalmat adott egy már igencsak esedékes felmosásra, ugyanis arra beköltözésünk óta nem került sor. A felmosást elvállaltam, de csak a konyha hátsó részét és az onnan nyíló mosdót. A hátralevő részt majd szépen megcsinálják a többiek, amikor szeretnék.

Kedden mindössze egy angolórám volt. Ugyanaz tartja, aki a hétfőit. Egy kedves, mosolygós belga hölgy, aki folyékonyan beszéli az angolt, a németet és a franciát. Néha kicsit viccesen hangsúlyoz meg hahotázik, és a neve is érdekes: Maria Lobe-Van Camp. Mindezek ellenére én élvezem az óráit.

Angol után hazamentem egy kicsit aludni, mondván, hogy majd visszamegyek jogging-ra. Amikor azonban felkeltem, nagyon lehangoló, borult volt az ég, és az ablakpárkányon is esőcseppek voltak. Ilyen időben nem sok kedvem lett volna futkározni, így visszabújtam a takaró alá és újból szemet hunytam. Este még elugrottunk Gáborral a Brauhaus-ba, mert az egyik srácnak éppen szülinapja volt.

Szerdán azonban végre sikerült részt venni az első jogging-on. 9.45-kor kezdődött, rögtön az első és egyetlen órám után. Már megint kezdtem azt hinni, hogy nem lesz ott egy lélek sem, és már ki is néztem a következő buszt, ami hazavisz. Aztán úgy 9.50 körül megjelent egy csaj, aki vezeti a kurzust. Én voltam egyedül, ilyen nagy volt a részvétel. Futottunk egy kört az erdőben, bár többször megálltam sétálni. Nem vagyok már annyira kondiban, hisz utoljára a gimiben volt ilyen. Szívesebben ülök inkább a biciklin. Amúgy sokat beszélgettünk, kiderült, hogy a csaj 30 éves, és pénteken megy férjhez. Ezért a jövő heti futás szerencsére elmarad. Egyébként a korábbi órákon is csak kb. 4-5 résztvevő volt. Van kezdő és haladó csoport, én természetesen az előbbihez tartozom.

Délután még lett volna egy megbeszélésünk Herr Groß-szal, a „turizmus tanszék” koordinátorával. Gondoltam, hogy 13 óráig elütöm az időt. Felmentem a gépterembe, és akkor láttam, hogy jött egy e-mail, miszerint a megbeszélés egészségügyi okok miatt elmarad. Így jobb híján hazamentem, egy kicsit kinyújtóztam, majd következett az esti karaoke-party a Brauhaus-ban. Már napok óta vártam, hogy elénekeljem az „Anton aus Tirol”-t, hisz a többiek is mondták, hogy lesz. Sajnos nem volt! :( Aztán, hogy ne maradjak ki a buliból, négyen elénekeltünk egy számot. Spontán jött, csak úgy beugrottam, mert hívtak, pedig fogalmam se volt a számról, a szövegét is csak akkor olvastam először. Még most se tudom, hogy mi volt az, annyira emlékszem, hogy volt benne valami „boyfriend” és „girlfriend”. Mindenesetre nem lett rossz.

A bulin ott volt Katja is, aki mondta, hogy látta Groß-t, amint a kisfiával biciklizik. Gondolom, nagyon beteg lehetett, amiér nem tartotta meg a megbeszélést... Na mindegy, végül szerencsésen haza értünk még az utolsó busszal, hisz másnap iskola volt.

Csütörtökön 11.30-kor angol, ahol a mostani lecke a már jól begyakorolt interkulturális kapcsolatokról (gesztusok, kézfogás, ajándék stb...) szól. Kérdezték, hogy pl. miért nem érdemes ajándékba 13 szál virágot vinni? Én rögtön rávágtam, hogy azért, mert az sokba kerülne! Röhögtek is, rendesen. Miért jobb pl. 15 szál? (A tanár már előre mondta, hogy az valószínűleg még drágább lenne...)

Ezután ebédszünet, majd Study Skills. Ez se volt hosszú óra, mert a tanárnak el kellett mennie egy konferenciára. Ezután gyorsan ebédeltem még egyszer, mert nem laktam túl jól, aztán hazaugrottam a fényképezőmért, mert akartam kirándulni egy kicsit. A helyközi busz azonban nagyon nem haladt. Hosszas állás, majd érkezik egy Polizeiwagen. A szembejövő autóktól nem tudunk tovább menni. Pár percre rá jön egy mentőautó is, és teljesen elállja az utunkat. Később egy a karján sérült hölgy száll be a mentőbe. Ekkor már volt egy tippem, hogy mi történt, de amikor nagy nehezen tovább tudtunk indulni, bebizonyosodott: kerékpárost gázoltak! A buszból még egy képet is tudtam csinálni.

  Egy figyelmezető jel arra, hogy óvatosan kell közlekedni!

A járdán tekerő biciklist valószínűleg a kapun kihajtó autó ütötte el. A kapubejárók nagyon veszélyes pontok, hisz az autósok itt nem számítanak arra, hogy egy kerékpáros bukkan elő. Itt mindkét félnek óvatosan és körültekintően kell megközelíteni a járdát. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a nálunk „piti” ügynek számító gázolás itt mekkora következményekkel jár. A hölgy szerencsére csak a karján sérült meg, mégis először a rendőrség érkezett a helyszínre. Ezzel szemben nálunk: nemrég a HVG-ben olvastam, hogy egyszer a járókelők tartottak vissza egy felháborodott trolivezetőt, aki elütött egy biciklist... No comment!

Elnézést, hogy egy kicsit túlrészleteztem ezt az ügyet, de szívemen viselem a kerékpáros közlekedés ügyét. De térjünk vissza a kiránduláshoz: felmentem busszal Drei Annen Hohne vasútállomásra, és egy kicsit fotóztam a gőzösöket. Szeretnék saját képanyagot az egyik beadandó dolgozathoz. Ez röviden ennyi. :)

Nemrég bekopogott Frank, hogy segítsek behordani több száz üveg üdítőt és egyéb folyadékot a szombati Finkenbornparty-ra. Itt öt ajró egy karszalag, és ezzel korlátlanul lehet fogyasztani. Én azonban nem élek ezzel a lehetőséggel, mert ha mindent megkóstolnék, részemről véget is érne a party. Mi szépen fogyasztjuk a saját termékeinket, hisz abban a házban lakunk, ahol a buli is lesz, ráadásul a földszinten.

Kíváncsian várom a fejleményeket, remélem, sok jóról számolhatok majd be!