Arra, hogy mi ihlette ezt a gyönyörű címet, még visszatérünk. Most folytassuk a lényeggel. Berlinben tehát szerencsésen lekéstük a Budapestre induló buszt. Ott maradtunk, és hirtelen azt se tudtuk, hogy hova kapjuk a fejünket, mit tegyünk. Valaki odajött hozzánk, hogy este megy még Bécsbe egy busz, de hát arra is külön jegyet kellene váltani, meg hát csak nem engedhettem el Orsit a bizonytalanba… Későbbi buszra már nem lett volna érvényes az akciós jegy, meg az se volt biztos, hogy másnap megy-e egyáltalán. Manapság a repülőre se lehet csak úgy felszállni (lehetett-e valaha?), és bár vonat indult volna valamikor másnap reggel Budapestre, arra a jegy kb. 150 € lett volna. Nem maradt más hátra, mint előre: irány Wernigerode!

Tudván, hogy nincs mit tenni, kissé lenyugodva visszamentünk az S-Bahn-hoz, de akkora fejjel azon is csak fennmaradtunk. Az volt a terv, hogy a 21 órás közvetlen vonattal visszamegyünk, és addig elütjük valahogy az időt. Javasoltam, hogy menjünk el egy nagyobb állomásra, keressünk egy intelligens automatát, és nézzük meg, milyen lehetőségek vannak Pestre az elkövetkező napokban. Nem is tudom már, hogy hol szálltunk le, de nem is ez a lényeg. Épp az automatával szöszmötöltünk, amikor odajön hozzánk egy lány, hogy merre akarunk menni. Ők Lipcse felé mennek, és vinnének magukkal néhány embert. (Németországban népszerű a hétvégi, ún. Schönes-Wochenende-Ticket, amellyel 5 személy, az IC, ICE és egyéb magasabb színvonalú vonatok kivételével az egész országban egy teljes napon át utazhat. Fiatalok, idősek, családok gyakran így szinte fillérekért utaznak a költséget elosztva, egy ilyen jegy ára ugyanis 35 euró. Sokszor egyszerűen idegeneket szólítanak csak úgy le a pályaudvarokon, hátha szerencsével járnak.) Nos, hát hasonló történt velünk is. Igazából Lipcse nekünk abszolút nem esett útba, hisz teljesen másfelé kellett volna mennünk. Így megkérdeztem a lányt, hogy nem akarnak-e esetleg Wernigerode érintésével hazamenni… (Tudom, hülyeség volt.) Nyilván nem akartak, de erre ő megkérdezte tőlünk, hogy mi lenne, ha mi mennénk Lipcsén keresztül? Ők ott befejezik az utazást, a jegyüket pedig megtarthatjuk. Na persze, hogy rávágtam: megyünk!

Így Berlinből egy kb. hatórás vonatút során, Lutherstadt Wittenberg, Lipcse, Halle és Halberstadt érintésével befutottunk mesevárosunkba. Annyi volt még a gond, hogy a jegyre rá kell írni egy utazó nevét, hogy elkerüljék az ilyen trükköket. A kalauz ezt eddig nálam még sose ellenőrizte (nem kért igazolványt), így meg mertem kockáztatni. A jegyen egy női név volt, így Orsit bíztam meg annak felmutatására. Névellenőrzés szerencsére most sem volt. Mindezzel több, mint húsz ajrót spóroltunk meg, két személynek ugyanis kereken 30 € lett volna a hazaút, a csoporttal való utazást pedig sikeresen lealkudtam kettőnknek nyolc ajróra! Ráadásul még így is hamarabb hazaértünk, a közvetlen vonattal ugyanis kb. hajnali egyre érkeztünk volna meg. A magyarok egyébként pont erre a hétre foglaltak maguknak vonatjegyet 39 euróért Budapestre. Útközben még felhívtam Gábort, mert nem voltam benne biztos, hogy csütörtökön, vagy pénteken mennek-e haza a magyarok. Gábor pénteket mondott, így már útközben, Halberstadt-ban vettünk egy vonatjegyet egy mezei, ám intelligens utcai automatából. Szerencsénk volt, mert 59 euróért kaptunk jegyet Budapestre, ugyanarra a vonatra, amellyel a többiek is utaztak. Ha indulás előtt legkésőbb három nappal nem váltjuk azt meg, akkor bizony 143 € lett volna egy egyirányú út!

Orsi skype-on keresztül informálta a hazaiakat, azután a fő tevékenység a képek iWiW-re való felpakolása volt. Persze nekem is kellett a gép, másnap ugyanis kiselőadást kellett tartanunk Hotelmanagement-ből. Szerencsére a szomszéd házból Kill You tudott nekünk adni egy matracot, sőt még egy takarót is, így legalább fekhelye volt mindenkinek. Másnap reggel nem siettük el a felkelést.

Az utolsó percekig csináltuk a diakockákat, amelyet aztán lassan abba kellett hagyni, hisz indulni kellett a suliba. Gyakorolni nem nagyon volt már idő, csak néhányszor elmormogtam magamban a dolgokat. Az igazi beszéd azonban már élesben ment. Remekműveinket Orsi is meghallgatta. A tanárnő nem győzött dicsérni bennünket, pedig azért lehetett volna komolyabb is. Majd kíváncsi leszek az osztályzatra! Este karácsonyi bulit szervezett az InterForum, amelyre hol máshol is kerülhetett volna sor, mint a mi lakásunkban. Az InterForumosok tőlem kértek engedélyt e-mailen, én azonban nem tudtam rá válaszolni, mert pont akkor voltam Berlinben. Az amcsik így aztán kicsit meglepődtek, hogy most mi van itt, ráadásul részt sem vettek rajta. Nekem mindenesetre tetszett. Kedden és szerdán szinte egész nap jártuk a várost, megmutattam szinte mindent. Felmentünk a kastélyhoz, utaztunk a füstössel, sétáltunk a karácsonyi vásáron, így programból nem volt hiány. A keddi suli-bulit kihagytuk, szerdán viszont átmentünk egy kicsit Kill You-ék udvarára, akkor ugyanis ott röffent össze a nép.

Színfolt a szürkeségben

Csütörtökön volt egy angolom és egy Study Skills, utóbbin az egyik lett csaj (Irena) és Domi tartott prezentációt. Orsi addig a gépteremben foglalta el magát. Egy kis séta és buszozás után jobbnak láttuk, ha hazamegyünk, mert másnap hosszú út várt a magyarokra. Pénteken reggel, 5.01-kor indult a vonat, amellyel elindultak hazafelé. Útközben még kétszer átszálltak, azonban így is csak Párkányig jutottak, ugyanis a sztrájk miatt nem engedték be Magyarországra a szerelvényt. Szerencsére Domi apukája Párkányból bevitte Pestre őket, így hazaútjuk szerencsésnek mondható.

És hogy minek köszönhető ez a gyönyörű hosszú cím? A sokat nézelődő és feliratokat olvsasgató Orsi vette észre ezt a kiírást a Kaufland közelében. Én szinte minden másnap arra járok vásárolni, és eddig még nem tűnt fel. Igaz, hogy a németek szeretik a hosszú összetett szavakat, azért ez nekem is szemet szúrt. És hogy mit jelent? Szerencsére angolul is ki van írva, így a fordítás örömét meghagyom nektek. Jó szórakozást!

Angolul öt szó, németül csak egy

Így telt hát ez a rendhagyó hét, szegény Orsi az iskolából is kiesett pár napra, de végül senki sem bánta meg, hogy így alakult. A rövidnek induló látogatás így meghosszabbodott, többet lehettünk együtt és nem utolsó sorban új élményekkel lettünk gazdagabbak. Mindezek után egy teljes hétvégén át tartó munka várt rám.